Nagyon szeretjük a birsalma kompótot sültekhez, főleg sült kacsához (zseniális íze van együtt, ha valaki még nem tette feltétlenül próbálja ki), azonban ez elég szezonális, utána csak sóvárgunk a birsalma után. Idén először lekvárt készítettünk és azt kell mondjam, fantasztikus dolog. Már sült kacsához is kipróbáltuk, jobb, mint a kompót, nagyon jól érződik a birsalma jellegzetes zamata. Mi nagyon imádjuk, ráadásul végtelenül egyszerű elkészíteni.
Hozzávalók:
- víz
- 1 kg birsalma
- 0,5 kg cukor
- nátrium-benzoát
Elkészítés:
A birsalmákat jól megmossuk, kimagozzuk majd kockákra vágjuk. Vízben, jó puhára megfőzzük. A megfőtt birsalmáról leöntjük a vizet, jól lecsepegtetjük majd botmixerrel összepürésítjük. 1 kg birsalmához mi 0,5 kg cukrot adtunk, így kellemesen édeskés-savanykás íze lett és a birsalmára jellemző íz sem veszett el.
A még forró lekvárt előre kimosott üvegekbe töltjük, a tetejére egy csipetnyi nátrium-benzoátot hintünk. Az üvegek tetejét jól ráhúzzuk, majd miután megvagyunk az összes üveggel, egy ruhával bélelt kosárkába, fejjel lefelé (tetővel lefelé) beletesszük a lekvárokat, majd a tetejét is jól bebugyoláljuk. Ebben a melegben egy éjszakát pihen. Másnap mehetnek a polcra.
Talán kevésbé ismert, de a birsalmának rengeteg jótékony hatása van.
Ebben a különleges gyümölcsben található:
- C-vitamin
- A, B1, B2, E vitamin
- vasa és foszfor
- kalcium és kálium
- magas a pektin tartalma
- magas az antioxidáns tartalma
Magas antioxidáns tartalma miatt kiváló immunerősítő. Pektin tartalma miatt kiváló méregtelenítő és gyulladáscsökkentő, jó hatással van az emésztésre és a koleszterin szintet is kordában tartja.
Jó étvágyat!
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése