Rántott csirkecomb
Ebben a bejegyzésben egy különlegességet szeretnénk megosztani, ami igaz, hogy egyáltalán nem ismeretlen, főleg a vidéki családok körében, mégis eléggé megosztja az embereket.
Elengedhetetlen kelléke a disznóvágásoknak, ráadásul nem sok minden kell hozzá.
Mindenki döntsön belátása szerint, de mi úgy véljük vétek lenne kihagyni. :)
Hozzávalók:
A friss sertésvért körülbelül egy órán keresztül megabáljuk (forró vízben (jelen esetben só nélkül) főzzük.
Eközben jó sok hagymát olajon lepirítunk.
Mikor megabálódott a vér, kockákra vágjuk és a megpirított hagymára öntjük, ízesítjük: sóval, borssal, őrölt köménnyel, fokhagymával, (csípős) pirospaprikával ízlés szerint. Összepirítjuk és kész is vagyunk.
Jó étvágyat!
Üdvözölünk a blogunkon!
A blog ötlete már régóta érlelődik a fejünkben, hiszen a családunkban fontos szerepet tölt be a gasztronómia.
Mi egy anya-lánya páros vagyunk, Borzos az anya és Mimi a leány :D Utóbbi nem igazán tud főzni, de annál inkább szeret enni na és persze írni. A bejegyzések java részénél én adom a körítést (micsoda hasonlat), Borzos pedig a lényeget, a recepteket, az ételeket és a tudását. Persze én is megcsillogtatom majd a tehetségem na meg a botlásaim a konyhában.
Mire számíthatsz?
Szeretnénk egy kicsit bemutatkozni. A névválasztás nem véletlen, valóban ketten vezetjük főzős kalandjainkat, ugyanis mi egy anya-lánya páros vagyunk :)
Kedvenc receptjeinket, süteményeinket vagy konyhai kalandozásainkat tervezzük megosztani, sőt, amint beköszönt a jó idő elkezdjük a kis kertünket gondozgatni, ami nem is annyira kicsi, ősszel pedig elkezdődik a befőzési szezon, ami nálunk minden évben aktívan telik.
Reméljük sokszor találkozunk :)